2014. január 21., kedd

Aeterna - Sötét szív - Tizenegyedik fejezet 2/1



Szégyen és gyalázat, de rég jártam már erre. Közben elég sok minden magánéleti és egyéb dolog történt velem, ami miatt blogfrissítés elmaradt. Na, de nem magyarázkodom! Ami titeket is érinthet, de legfőképp engem: sikerült bekerülnöm a Könyvmolyképző Kiadó íróiskolájába! Tavaly tavasszal már elvégeztem az alapozó kurzusukat, most a leírás, világteremtés következik. Már az előző tanfolyamból is rengeteget tanultam, bízok benne, ez most sem lesz másképp. És itt jöttök ti, olvasóim a képbe. Remélem, azzal, hogy tanulok, elétek is majd egyre jobb minőségű szöveget rakhatok le.
Röviden ennyi. Most pedig jöjjön a friss fejezet! :) Utoljára a fogadóban, az esti mulatságon jártunk Jilliáékkal. Nézzük, mi történik még velük a városban! :)








2 megjegyzés:

  1. Hát igen..az ilyen izgalmas, eseménydús fejezetekre érdemes várni. Ahogy a romantikus fejezeteket le tudod írni jól, az izgalommal teliek is úgy emelkednek ki! :) Szinte habzsoltam a szavakat sorokat, és csak hüppögtem, hogy vége van ennek is. Pedig elvitte Sahna jilliat. De miért? Ki ő? És az az álom, maga volt a mennyország. :) Elképzeltem és én is beleborzongtam a látványba, És a helyében ütöttem volna a nő amig érem, de az ember az álmában inkább megtorpan, mintsemhogy cselekedjen! Hát kérem szépen..a végére mindig is csak két dolog marad a fejemben, hogy:
    - Állati jó rész volt ez is!
    -mikor lessz Continued? :)))

    VálaszTörlés
  2. Szia Skynet!

    Örülök, hogy most is itt voltál! Mindig jó hallgatni a dicséreted! :)

    Na, igen, az álom. Hát nekem nem a mennyországnak sokkal inkább a pokolnak tűnt, legalábbis, amikor írtam, annak éreztem. Álmában az ember inkább több dologra képes, mint a valóságban, szerintem. Mondjuk, én a valóságban is lebénulnék, ahelyett, hogy verném a nőt, és menekülnék, de szerencsére hasonló dologban még nem volt részem, így nem mondhatom biztosra, mit tennék.

    A folytatással igyekszem, de nem ígérek inkább semmit - a nem létező ígéretet nem tudom megszegni!

    Örülök, hogy itt voltál, várlak vissza! :)

    Jade

    VálaszTörlés